Boldog Salamon király

A pólai idegenforgalmárok semmit sem tudnak Boldog Salamon királyról. Akárcsak az a kedves bajuszos úr, akivel bevandát – hideg vízzel hígított bor – iszunk egy hűvös pincében. Ő legalább mentegetőzésképpen hozzáteszi: világ életében nagy kommunista volt, tehát tőle a szentek, a templomok, a királyok ismerete távol kellett álljon. A turista-iparosok Salamon sírja helyett hajóutat ajánlanak Brioniba, talán ott, Tito hajdani üdülőszigetén, megtaláljuk királyunk nyomait.
A tudományosnak nevezhető források sem sokkal bizonyosabbak. Az újabb történetírók szerint Salamon – született 1053-ban I.András fiaként, király 1057-től, uralkodott 1063-1074 – a besenyők oldalán harcolva esett el a bizánci fönnhatóság alatt álló Chariapolis ostrománál. Ennek fő bizonysága szerintük az, hogy felesége, III. Henrik német uralkodó Judit nevű lánya, már a következő évben férjhez ment I. Ulászló lengyel fejedelemhez. Halálát korabeli német följegyzés is megerősíti. Hogy ennek szerzője, Bernold barát, jelen volt-e Chariapolis vívásakor, vagy netán más módon szerzett hiteles bizonyságot Salamon vesztéről, nem tudjuk, mint ahogy azt sem, hogy az illetőnek mennyire kellett a maga szerény eszközeivel hozzájárulnia Judit hercegnő újabb, ezúttal lengyelföldi dinasztikus házasságához.
Mindenesetre tény, hogy Salamon tíz évesen vezette oltárhoz az akkor tizenhat esztendős Juditot. Gyermekük nem született. Továbbá Salamon mogyoródi csatavesztése után – 1074 -, amikor unokatestvére, I. Géza ült a trónjára, s ő csupán Pozsony és Mosony megyékben uralkodott, felesége visszatért bátyja, IV. Henrik udvarába. Ettől kezdve külön élték világukat. Amikor Salamon visegrádi fogságából szabadulva – 1083 – megkereste feleségét, az asszony azonban elutasította.
Másként tudják a legkalandosabb sorsú Árpád-házi királyunk halálát krónikáink.
Thuróczy János A magyarok krónikájában (nyomtatva: 1488.) így zárja le Salamon aldunai besenyő kalandozását: „Salamon király pedig alig tudott elmenekülni néhány emberével, és könnyű vágtában átkelt a Dunán, mivel a folyó be volt fagyva. És amikor egy nagy berekhez értek, azt mondta embereinek, hogy etessék meg a lovakat, pihenjenek egy keveset. Ő pedig letévén a pajzsát, úgy tett, mintha rögtön visszatérne, bement az erdő homályába, és ott hagyta a gyanútlanokat, és nem is mutatkozott soha többé.
Annyi csapástól megtörve, meglátogatta őt a Szentlélek; és mert a csapásoktól nem lett keményebb, és nem küzdött önfejűen Isten jogos igazsága ellen, hanem amikor megérezte a nagy irgalommal büntető Isten kezét, vétkeit emlékezetébe idézve följajdult, és – amennyire emberi ítélettel helyesen meg lehet ítélni – szívének töredelmével és vezekléssel bánta meg vétkeit. Valóban boldog kényszerűség, mely a javulásra ösztönöz. Mert valójában szükségszerű dolog, hogy akit a világ gyűlöl, azt Isten szeresse. Íme, Salamon király nemes teste, királyi gyönyörök közt nevelkedve, most porban és hamuban fekszik elcsigázva, és aki azelőtt a földi javakért harcolt, csupán az égiekre törekszik már. Mert életének egész hátralevő idejét zarándoklásban és imádkozásban, böjtben és virrasztásokban, munkában és könyörgésekben emésztette föl. Egyszer látták Magyarországon Kálmán király idejében, de rögtön elrejtőzködött és soha többé nem jött elő.
E világból aztán az Úrhoz költözött, és Pólában, Istria városában temették el.”
Krónikáink, közéjük értve a latinból törökre átköltött Tarih-i Üngürüszt is, egyetértenek abban, hogy Salamon szent emberként múlt ki ebből a világból Pulában, s ott is temették el. Hevenesi Gábor jezsuita a Régi magyar szentség c. könyvében (1692.) Salamont az Árpád-házi szentek közé sorolja, s ünnepét október 4.-re teszi. Úgy tudja, hogy Pulában tisztelete azóta is folyamatos.
Nos, mi az igazság?
Ezt eldönteni specializálódott korunkban hozzám hasonló amatőrnek tilos. No, ha tudnám, sem akarnám, ám Pólában sétálgatva, a piac felé menet belebotlottam ebbe-abba.
Először a szemem akadt meg egy cégtáblán: „foto čanji”. No, ez magyarul Csányi. S valóban, odabent a hűvös üzletben, a kedves tulajdonosnő tényleg Csányi Katalinnak bizonyult, Óbecséről. És Salamon királyról is tudott: Itt remetéskedett a bencés kolostor környékén, a mai kórház tájékán, és itt van eltemetve a Katedrálisban!
A Katedrális, helyi szóhasználatban a „parti templom” a 4. és a 15. század között épült, gyönyörű, tiszta elrendezésű, puritán, háromhajós épület. Formájára román, de igazi: oszlopai, falai karcsúak, hiszen még római kőművészek rakták őket, azok, akiknek mesterei az Arénát, az Aranykaput. Templomigazgatója főtisztelendő ŻeljkoStaver úr roppant készségesen kalauzol az oltárhoz: jegyezhetünk, fotózhatunk a mise megkezdéséig. Eloszlatja a félreértéseket: Salamon nincsen eltemetve az oltár alatt, csupán testének némi maradványa található ott egy kicsiny dobozban más szentek ereklyéinek társaságában.
Íme az oltár asztallapja alatti fölirat:
„Reliquiae
S. Florii ep. conf.
S. Basilii
S. Purpurinii
S. Demetrii mart.
S. Theodori mart.
S. Georgii mart.
Beati Salamonis regis conf.”
A relikvia szó ugye közismert, az ep. püspököt jelent, a mart. mártírt, a conf. hitvallót. A minket érdeklő utolsó szöveg szerint az ereklyék egyike „Boldog Salamon király hitvallóé”.
A főtisztelendő úr nem volt tájékozva arról, hogy Salamon királyt hivatalos egyházi eljárásban boldoggá avatták volna valamikor, ami persze nem zárja ki azt, hogy tényleg lefolyt ilyen „boldoggá avatási pör”, de az is lehet, hogy a hívekben kialakult korabeli és utólagos közmegegyezés, az általános tisztelet sorolta őt az üdvözültek seregébe. Ez elég gyakori a legrégebbi szentek esetében, akik kevésbé bürokratizált, kevésbé jogászi világban éltek.
A relikviák érkezésének időpontjáról és körülményeiről Staver plébános úr kevesebbet tudott, mint Uj či ć Żeljko, az Archeológiai Múzeum igazgatója. Az ő számítógépéből pillanatok alatt előkerült, hogy MicheleOrsini pólai püspök 1457-ben szentelte föl az oltárt, s egyúttal elhelyezte benne a szentek ereklyéit, köztük Salamon királyét is. Ez a tény azt is jelenti, hogy egy püspök, egy apostol-utód által a hivatalos egyházi hierarchia is boldogként tisztelte őt.
Uj či ć Żeljko igazgató úr nem történész, hanem a korai kereszténység régész-kutatója, ám ennek ellenére tájékozott Salamonról, akit nagy magyar királynak tart, s kissé ironikusan mosolyogva hozzáteszi: végtére Belgrádot is elfoglalta 1071-ben! Nos, szerinte Salamon többek között azért választotta remetesége színhelyéül Pólát, mert a város ura azidőtájt Ulrik krajinai-isztriai őrgróf volt, házassága révén Árpád-rokon; felesége, Zsófia, unokatestvére volt Salamonnak és nővére Lászlónak. És a Monte San Michele, Póla városának falain kívül, eszményi vezeklési helynek kínálkozott. Részint a „hegy” tetején – csekély domb csupán, csak a környékhez képest hegy – bencés kolostor terült el a Szent Kelemenről és a Szent Mihály Arkangyalról elnevezett kettős, bizánci stílusú templom körül. A hegyről nyílegyenes út vezetett a Sergius diadalívhez, más néven az Aranykapuhoz, s körös-körül a római temető. Bő kétszáz évvel később, amikor Dante Pólában járt, még háromezer(!) darabot számolt össze csak a nagyobb szarkofágokból! Dante a Pokol-ban használja e borzongató képet. És Salamon, aki öt éves kora óta király volt, a VII. Gergely pápával mérkőző IV. Henrik császár sógora, híres bajvívó, kitűnő hadvezér, igazi király és igazi rab, aki eladta hazáját németnek, besenyőnek, itt magába szállva elmélkedhetett a Prédikátor intelmein: „Hiábavalóság, csak hiábavalóság! (.) Minden hiábavalóság (.) Ami volt, az lesz újra, és ami történt, az történik megint.”
Ezt mondja Dávid király, ezer évvel az Aranykapu építése előtt.
És a vezeklő azon is eltöprenghetett, hogy viharos-harcos életében egyetlen egy lovaggal viaskodott Lászlóval. S küzdött itt is, a San Michele mirtusz-akácia-tamariszkuszbozótjában fekete skorpiók és éneklő kabócák között. De már nem hatalmas unokatestvérével, hanem a saját alig harmincegynehány esztendejének irgalmatlan emlékeivel abban a reményben, hogy „akit a világ gyűlöl, azt Isten szereti”.
László árnyéka? kegyes jósága? itt sem hagyta el. Bizonyság erre az, hogy Salamont az isztriai őrgrófok családi „mauzóleumában”, a Szent Kelemen templomban temették el. A kettős templomot erődítési munkálatok miatt 1851-ben lebontották. Előtte gondosan lerajzolták, elöl és oldalnézeti kép készült róla, alaprajz, miegyéb. A teljes dokumentáció a kutatók rendelkezésére áll a pólai Archeológiai Múzeumban. Ivan Ostoji ćazt írja horvát nyelvű, A bencések Horvátországban c. könyvében (Split, 1965.), hogy Salamonnak a Szent Kelemen templomban való eltemettetéséről – ami szerinte 1087-ben történt, tehát Judit királyné nyugodtan férjhezmehetett I. Ulászlóhoz ’88-ban! – majd relikviáinak a pólai katedrálisba való áthelyezéséről a Vatikáni Archívumban Obl. et sol. 76 f. 12; S. C. 4 f. 95. jelzet alatt található adat.
Salamon sírjának fedőlapja ekkor került a pólai ferences kolostorba. Ennek kerengőjében ma is látható. Egyszerű, időrágta és dísztelen kőlap, amilyen egy vezeklő remetéhez illik. Anyaga a helyi kő. Körülbelül 3/4-1/4 arányban keresztben eltört. Ám a két darab pontosan egybeillik. Rajta hosszában végigfutó, nem kifejezetten profi kőfaragóra valló vésett fölirat, két sorban: HIC REQVIESCIT ILLUSTRISSIMUS SALOMON / REX PANNONIAE.
Laikusnak is föltűnik, hogy a Salomon szó nincsen latinosítva, továbbá az, hogy e név úgy vésetett a kőlapra, ahogy például a 16. századi Heltai Gáspár-féle Krónika az magyaroknak dolgairól-ban is szerepel. Vajon hogyan ejthették a király nevét a 11. században? Hogyan a magyarok és hogyan az isztriánok? Rokay Péter, az újvidéki, és a belgrádi egyetem középkor-tudósa Salamon és Póla (Újvidék, 1990.) c. könyvében az írást korabelinek minősítette. Ugyanő számol be arról, hogy a Pólától kb. 60 km-re északra fekvő Vizsinada templomának apszisában függő barokk kori képen ábrázolt magyar szentek egyike Salamon. A képet magam is láttam ott. Szintén az ő könyvéből tudjuk, hogy Salamon csontjait 1985. június 22-én megvizsgálta prof. Cleto Corrain, a páduai egyetem biológiai tanszékének kutatója, és azt állapította meg, hogy az isztriai típustól elütő, magas, 176,6 férfi volt, 1549 köbcentiméteres koponya-űrtartalommal, hosszúkás fejformával, kicsiny, trapezoid szemüregekkel.
No de ne ártsuk magunkat a szakemberek dolgába!
Uj či ć Żeljko, az Archeológiai Múzeum igazgatója sem teszi ezt, és a Salamon király pólai sírjával kapcsolatban semmilyen tudományos kijelentésre nem ragadtatja magát. Inkább ezúton is fölhívja a magyar tudományos közönséget egy Salamon-konferenciára. Ennek tárgya az a bizonyos kőlap volna, a sírfödél a vésett fölirattal. Talán a magyar tudósok megvizsgálhatnák, faragási technikáját, írásmódját, stb. tanulmányozhatnák ott a helyszínen, s kizárhatnák, vagy valószínűsíthetnék, hogy 11. századi-e. A tanácskozás minden bizonnyal jó eszköze lehetne a horvát-magyar tudományos kapcsolatok építésének.
Hogy valóban Boldog Salamon király pihent-e a kőlap alatt évszázadokon át? Ez bizonyára nehezebben dönthető el. Vagy valami ál-Salamon furakodott be az isztriai őrgrófnénak, Árpádházi Zsófia hercegnőnek a bizalmába, hogy fogadja el őt unokatestvérének? Aztán ahelyett, hogy csalafintasága mézét nyalogatta volna, remetéskedett a bencés kolostor melletti skorpiós bozótban.
No, de ez ismét nem miránk tartozó vitakérdés. Mint ahogy az sem, hogy mit rejtenek az egyházi levéltárak Boldog Salamonnal kapcsolatban, és mit mutatna egy DNS-összevetés a Csehországban boldogként tisztelt öt unokahúgával.
E cikkel nem többet és nem kevesebb óhajtottam elérni, mint továbbítani az érdeklődő szakembereknek Uj či ć Żeljkonak, az Archeológiai Múzeum igazgatójának meg- és fölhívását. Címe: Arheolotki Muzej Istre Carrariva 3. 52100 Pula. Tel.: 385 052 33 488.

(irodalom: Czakó Gábor: Aranykapu)